Ács város honlapja



Határozat száma:
11/2009 2009.01.29.

Tárgya:
A közoktatási intézmények átszervezésével kapcsolatos fenntartói döntés meghozatala

Határozat:
Ács Város Önkormányzatának Képviselő-testülete fenntartja a közoktatási intézményeit érintő átszervezési szándékát.
Az átszervezés keretében támogat minden szükségszerű, ésszerű, racionális változást.
A képviselő-testület elhatározta, hogy a város oktatási-nevelési intézményeire vonatkozóan részleteiben áttanulmányozza a közös foglalkoztatás területeinek lehetőségeit. Az intézmények közötti egyeztetéssel Csányi Józsefné alpolgármestert bízta meg.
Az egyik fő cél az, hogy az intézménynek legyen érdeke, hogy a város közoktatási intézményeiben foglalkoztatottak munkájának minél hatékonyabb felhasználásával, státuszok helyett akár többletmunka lehetőségének biztosításával, vagy éppen annak az elkerülésével keressenek további költség-hatékony megoldásokat.
A másik kiemelt cél az intézmények közötti egyeztetés létrehozása, annak meghatározása, hogy a létrejövő tanulólétszám, szakos ellátottság alapján hogyan alakulhat az intézményekben foglalkoztatott pedagógusok létszáma. Ez alapján hozhat az önkormányzat létszámcsökkentő döntést.
Felelős: Csányi Józsefné alpolgármester
Határidő: 2009/2010. tanév indításáig folyamatos


Határido:
Azonnal

Felelos: