Ács város honlapja



Határozat száma:
260/2010 2010.11.25.

Tárgya:
Polgármesteri Hivatal alapító okirat módosításának hiánypótlása

Határozat:
Ács Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Polgármesteri Hivatal alapító okiratáról - egységes szerkezetbe foglalva - a következő határozatot hozza:

ALAPÍTÓ OKIRAT

Nyilvántartási szám:

Ács Város Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 38. § (1) bekezdése, az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 66. §-a alapján valamint a 8/2010. (IX.10.) NGM tájékoztató szerint az alábbi (egységes szerkezetbe foglalt) alapító okiratot adja ki:

1. A költségvetési szerv neve: Ács Város Polgármesteri Hivatal
2. Székhelye: 2941 Ács, Gyár utca 23.
3. Alapító neve, az alapítás időpontja: Ács Nagyközség Képviselő-testülete, 1990.09.30.
4. Létrehozásáról szóló jogszabály (határozat): a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény
5. Törzskönyvi azonosító száma: 385419
6. Adószáma: 15385413-2-11
7. Jogszabályban meghatározott közfeladata: A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. Tv. 38. § (1) bekezdése alapján az önkormányzat működésével, valamint az államigazgatási ügyek döntésre való előkészítésével és végrehajtásával kapcsolatos feladatok ellátása. Részletes feladatait Ács Város Polgármesteri Hivatalának Szervezeti és Működési Szabályzata tartalmazza.
8. Intézmény tevékenységi besorolása:
Alaptevékenységi szakágazat
841105 Helyi önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások igazgatási tevékenysége
9. Alaptevékenysége
370000 Szennyvíz gyűjtése, tisztítása, elhelyezése
412000 Lakó és nem lakóépület építése
421100 Út, autópálya építése
602000 Televízió-műsor összeállítása, szolgáltatása
681000 Saját tulajdonú ingatlanok adásvétele
841112 Önkormányzati jogalkotás
841114 Országgyűlési képviselő választással kapcsolatos tevékenység
841115 Önkormányzati képviselő választással kapcsolatos tevékenység
841116 Országos, települési és területi kisebbségi választással kapcs. tev.
841117 Európai parlamenti képviselői választással kapcsolatos tevékenység
841118 Országos és helyi népszavazással kapcsolatos tevékenység
841126 Önkormányzatok és többcélú kistérségi társulások igazgatási tev.
841127 Települési kisebbségi önkormányzatok igazgatási tevékenysége
841129 Önkormányzat és többcélú kistérségi társulás pénzügyi igazgatása
841133 Adó, illeték kiszabása, beszedése, adóellenőrzés
841401 Önk. közbeszerzési eljárásainak lebonyolításával összefüggő szolg.
841402 Közvilágítás
841403 Város-, községgazdálkodási m. n. s. szolgáltatások
841409 Máshova nem sorolt pénzügyi igazgatási tevékenység önkormányzati költségvetési szervnél
841901 Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai
841902 Központi költségvetési befizetések
841906 Finanszírozási műveletek
841907 Önkormányzatok elszámolásai a költségvetési szerveikkel
841908 Fejezeti és általános tartalékok elszámolása
842541 Ár- és belvízvédelemmel összefüggő tevékenységek
851000 Óvodai nevelés intézményeinek, programjainak komplex támogatása
852000 Alapfokú oktatás intézményeinek, programjainak komplex támogatása
882111 Rendszeres szociális segély
882112 Időskorúak járadéka
882113 Lakásfenntartási támogatás normatív alapon
882114 Helyi rendszeres lakásfenntartási támogatás
882115 Ápolási díj alanyi jogon
882116 Ápolási díj méltányossági alapon
882117 Rendszeres gyermekvédelmi pénzbeli ellátás
882118 Kiegészítő gyermekvédelmi támogatás
882119 Óvodáztatási támogatás
882121 Helyi eseti lakásfenntartási támogatás
882122 Átmeneti segély
882123 Temetési segély
882124 Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás
882125 Mozgáskorlátozottak közlekedési támogatása
882129 Egyéb önkormányzati eseti pénzbeli ellátások
882202 Közgyógyellátás
882203 Köztemetés
889101 Bölcsődei ellátás
890301 Civil szervezetek működési támogatása
889942 Önkormányzat által nyújtott támogatás
889943 Munkáltatók által nyújtott lakástámogatások
889969 Egyéb speciális ellátások
890222 Idősügyi önkormányzati kezdeményezések, programok, valamint tám.
890302 Civil szervezetek program és egyéb támogatása
890441 Közcélú foglalkoztatás
890442 Közhasznú foglalkoztatás
890443 Közmunka
890504 Nemzeti és etnikai kis. közösségi, kult. tev. Támogatása
910121 Könyvtári állomány gyarapítása, nyilvántartása
910302 Történelmi hely, építmény, egyéb látványosság megóvása
931102 Sportlétesítmények működtetése és fejlesztése
931903 Máshová nem sorolható egyéb sporttámogatás
932911 Szabadidős park, fürdő és strandszolgáltatás

Vállalkozási tevékenysége: -

10. Vállalkozási tevékenysége arányának felső határa a szerv kiadásaiban 2010. év január 1-től:
Vállalkozási tevékenységet nem végez.
11. Illetékességi területe: Ács város közigazgatási területe
12. Alapítói jogokkal felruházott irányító szerv neve, székhelye: Ács Város Képviselő-testülete – 2941 Ács, Gyár u. 23. –
13. Fenntartó neve, székhelye: Ács Város Önkormányzat – 2941 Ács, Gyár u. 23.-
14. Feladat ellátáshoz kapcsolódó funkciója: önállóan működő és gazdálkodó.
Az önállóan működő és gazdálkodó szerv gazdasági szervezete feladatai (tervezés, előirányzat felhasználás, módosítás, üzemeltetés, fenntartás, működtetés, beruházás, vagyonhasználat, hasznosítás, munkaerő-gazdálkodás, készpénzkezelés, könyvvezetés, beszámolási kötelezettség, adatszolgáltatás. Az Ámr. 17.§ szerint ez a gazdasági szervezet a költségvetési szerv működtetéséért, vagyona használatával, védelmével összefüggő feladatok teljesítéséért, a pénzügyi-számviteli rend betartásáért, a működtetéshez és gazdálkodáshoz szükséges likviditás biztosításáért felelős, a gazdaságvezető közvetlen irányítása alatt álló szervezeti egység.
15. Vezetőjének (vezető szerve, testület tagjainak) kinevezési, megbízási, választási rendje:
A jegyző kinevezésének rendje: a képviselő-testület – pályázat alapján – a jogszabályban megállapított képesítési követelményeknek megfelelő jegyzőt nevez ki az 1990. évi LXV. tv. 36. § (1) bekezdése alapján. A kinevezés határozatlan időre szól.
16. Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszony megjelölése: Foglalkoztatottjainak jogviszonya alapesetben köztisztviselő, melyekre a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény az irányadó. Foglalkoztatottjainak jogviszonya lehet továbbá közalkalmazott, melyekre a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény az irányadó. Egyes foglalkoztatottjainak a jogviszonya munkavállaló, melyekre nézve a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény az irányadó. Egyéb foglalkoztatásra irányuló jogviszonyra a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi. IV. törvény (pl. megbízási jogviszony) az irányadó.
17. Intézmény vagyona
- a városháza épülete, amely 2/37. hrsz. alatt van nyilvántartva 788 m2 nagyságban,
- berendezési és felszerelési tárgyak leltár szerinti felvétellel.
18. Vagyon feletti rendelkezési jog: Az ingó és ingatlan vagyon Ács Város Önkormányzat tulajdona. Az ingó és ingatlan vagyon hasznosítását az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló rendelet tartalmazza.
Ács, 2010. november 25.

Lakatos Béla Polgármester
Záradék: Ács Város Polgármesteri Hivatal alapító okirata módosítását egységes szerkezetben Ács Város Önkormányzat Képviselő- testülete ……../2010.(XI.25.) számú határozatával fogadta el, amely a Magyar Államkincstár Területi Igazgatósága bejegyzésekor azonnal hatályba lép. Ez az alapító okirat Ács Város Önkormányzat Képviselő-testülete 190/2010.(VII.15.) számú határozatával elfogadott egységes szerkezetű alapító okiratot módosítja.



Határido:
Azonnal

Felelos:
Dr. Fülesné Balogh Anita jegyzo